Egy Gondolat

Mit tegyek? Ez van!

Emberek bántanak, hogy miért?

Ki tudja, a félelem uralja.

Távol állnak tőlem,

Miközben, nekem ártanak szörnyen.

Az élet néha nehéz,

Az ember törékeny és törik mint a cserép.

 

A lélek sérül,

És úgy fest, hogy elpusztul végül,

De újra éled, egy erősebb énből,

Mert minden egyből árad, a szeretet fényből.

Egyedül vagyok de nem magányos.

Életem ugyanolyan, de nem szokványos.

Ti a körben álltok,

Míg én kívül várok,

Nézek és belátok,

Figyelek, mikor szűnik meg az átok.

 

Ti is probálkoztok kilátni bentről,

Néztek, de nem láttok,

Semmit nem mondtok,

Pedig sokat jár a szátok.

Nem is tudom, csak írok,

Kezem mozgatják könnyeim, sírok.

Elfogadom hogy ütsz, én bírom.

Te bírod?

Dühös vagyok, csalódott mélyen,

Jó lesz az, ha megszűnök a térben.

 

Az idő elszáll és odavisz,

Ahol idő nincs és megörökít.

A boldogság síkon, az erőt majd szívom,

A fény vizet iszom, mert finom.

Bizony.

Mi az igaz?

Ez a lét itt?

Vagy a nem materiális sík.

Halálkor születek, születéskor meghalok,

Nem érti senki de ez amit akarok.

 

Én döntök, mikor merre és honnan jövök,

Mennyit maradok, ülök.

Ez az szép ebben, hogy sosincs vége,

A körforgás örök a mindenségbe.

Az amit adsz visszaüt rád,

Nincs, hogy az erőt manipuláld.

Ez igaz törvény csak kevesen tudják.

Mert soknak így jó,

hogy ne ismerj, ne szólj.

 

A legjobb ha hallgatsz és teszed a dolgod,

Légy vidám és boldog,

Ne ismerd a gondot.

Nehéz cél ez, de merész lehetsz

Kelj fel, ne csak ébredezz!

Hagyd el a sablont legyél más,

Válj ki a sorból, légy forrás.

Példaként majd követnek,

Elítélnek, megköveznek

És majd azt vélik te nem vagy bölcsebb.

 

De ki vagy te?

Hogy ítelkezz, engem bírálsz hogy mit érzek.

Mit gondolok, mit teszek,

Az én döntésem, nem tied.

Fogadd el és nyugodj meg,

A félelmeid büntetnek,

Ha a tekintetet büntetnék,

Neked már lenne bűntetted.