A csend hangját hallgatom
Nézve kifelé az ablakon.
Belül érzelmek törnek fel
De falba ütköznek.
Aztán megértem,
A csend hangja mutatja belső énem.
Amit magamról gondolok egy kitalált történet,
Több is van és ámítanak
Szédítenek, összezavarnak,
Nem tudom ki vagyok, keresem magamat.
Ha kizárom a zajt marad a csend, ami áldott, szent,
Lelkemet táplalja, feltölti,
De még mindig magamtól bújkálok, akarok eltűnni.
Fájdalmat okoznak a múlt szeplői,
Amit nem akarok eltűrni
A szeretet tójába szeretnék merülni,
Megnyugodni, többé nem feszülni.
A csendbe rejlik az erő.
De melyikre gondolnék, mert abból van kettő
Külső és belső,
A második az ami lehet megmentő,
Mert ha bent Ő nem úr, veszlik az erő.
Az elsőből káosz ered,
Ami mint a fertő terjed és elveszted fejed.